Egymás mellé ültették Obamát és Trumpot Jimmy Carter temetésén
Az egykori és az újra megválasztott elnök egymás mellett foglalt helyet, és láthatóan kellemes hangulatban társalogtak.
Obama nem volt hülye és szenilis. Csak kedvelte a kokaint, meg a fiatal fiúkat.
„Hanem eleve azért futtat a deep state ilyen zűrös karaktereket, mint Barack Obama vagy Joe Biden, mert őket is könnyű irányítani. Mert ismerik a gázos ügyeiket, ezért zsarolhatóak.
Oké, de Obama nem volt hülye és szenilis. Csak kedvelte a kokaint, meg a fiatal fiúkat. Azt is elárulta már egy korábbi titkosügynök, hogy fiatal srácokat csempésztek be időnként neki a Fehér Házba. De nem az a kérdés, hogy mit szólt volna az amerikai társadalom, ha ez kiderül. Vagy egyáltalán, megválasztottak volna-e egy legalábbis mindkét térfélre szerváló elnököt. Épp ez volt a lényeg, hogy ez ne derüljön ki. Mert akkor végig lehet vele zsarolni. Hiszen a nyilvánosság előtt heteroszexuális életet él, a feleségével.
Oké, utóbbit néha az ember ösztönösen megkérdőjelezi, egy-egy fotót látva. Ahogy Ted Nugent is mondta nemrég: amikor az elektromos autók feltöltéséhez szénnel és olajjal működő erőművekből származó áramot használnak, az a legnagyobb átverés azóta, hogy Barack Obama összeházasodott a pasijával, Michael-lel.
Mi ezt az összeesküvés-elméletet persze fenntartásokkal kezeljük – de hat hónap múlva újra rápillanthatunk…”
Nyitókép: Zahim Mohd / NurPhoto / NurPhoto via AFP